Egyszer Don Quijoténak képzeltem magamat. Bort ittam, és úgy éreztem bárhová eljuthatok vele. Hát elneveztem Rocintanénak. Haveromra ránézve, Sancho Panzát láttam meg benne.  Söre, mint egy dagadt szamár ült mellette. Népligetben ültünk, terveztük új kalandunkat. Hol érhet minket nagyobb dicsőség, hol van ránk szükség? Kálvin uramhoz menjünk, vagy Deák birtokához? Felsajdult a szívem. Dulcinea szerelmem után sírt. Őt hol találom? Kalandozni akartam, hogy kilyukadjunk ott, hol ő van. Elindultam délnyugat felé, fegyverhordozóm utánam hozta ott hagyott bornyitómat. Eljutottunk egy fogadóba, ahol a tömeg észre se vett bennünket. Rocintante és a szamár kint maradt. Dulcineát sehol se láttam, nem volt itt.  Búskomoran távoztunk.