Henry Chinaskit már régebb óta ismertem, mikor Enderby úr bemutatkozott. Chinaski egy bunkó amerikai iszákos volt, míg Enderby kifinomult angol úriemberként tűnt föl - bár egy Titjenshez azért nem hasonlítanám -, mégis előbbi tűnt számomra szimpatikusnak. És ahogy később több időt töltöttem a két úriemberrel, ráébredtem mennyi közös van bennük, mint két tojás. Csak az egyikük brit volt, míg a másikuk amerikai. Ezen a nyomvonalon szeretném összehasonlítani a két fiktív költőt az értekezésemben.

Chinaskival kezdem a bemutatást, úgy gondolom Enderby előre engedné az amerikai kollégáját. Charles Bukowski (1920-1994) Németországban született, azonban három éves korában szüleivel az Egyesült Államokba költöztek, innentől kezdve Los Angeles lett Bukowski otthona. Több önéletrajz ihletésű könyve is megjelent a versei mellett, melyekben mindig az író alteregója, Henry Chinaski volt a főszereplő, aki ugyanazzal töltötte idejét. mint a megalkotója: nőzött, lovira járt, verseket írt, és természetesen végig itta az életét. Teljesség igénye nélkül: Nők, Posta, Tótumfaktum.

Anthony Burgess (1917-1993) brit polihisztor, de főképp regényeiről ismerik az emberek. Leghíresebb műve a Gépnarancs. Az Enderby-tetralógiában jelenik meg Enderby úr, egy költő, aki szerencsétlen, csetlő-botló alak. Menekülése során Londonból eljut Rómába, Spanyolországba, Marokkóba, és két alkalommal Amerikába is. A könyv tele van irodalmi utalásokkal, a magyar kiadásban szépen meg is vannak jelölve a jegyzetek között. Burgess mind a kort jól megjelenítette, mind társadalomkritikát is gyakorolt. Kötetei: Mr. Enderby – bepillantás, Enderby úr külvilága, A narancsműves testamentuma, Enderby fekete hölgye.

A két íróban sok közöst vonást lehet felismerni. Mindketten egyidőben éltek, alkottak, sok dolguk akadt az alkohollal (nagyon sok), és meghatározó volt az életükben a rák is. Burgess egy diagnosztizált agytumor miatt kezdte erősen belevetni magát az írói munkájába, pedig csupán egy évet jósoltak neki. Emiatt jelentette meg az Enderby-tetralógia első részét, melyet akkor még egy nagyobb regény csupán elejének szánt volna. Egy évre rá a daganat eltűnt. Bukowski esetében más volt a helyzet: élete utolsó éveiben leukémiát állapítottak meg nála, ez vezetett a halálához is.

(Mivel előbb találkoztam Chinaski karakterével, így Enderby kalandjai közben sokszor éreztem úgy, mintha Bukowski hőséről olvasnék. Innen jött ez a téma.)

Így a két kitalált költőben is sok közös van, de sok különbség is. Ahogy már fentebb említettem, a különbségek mögé be lehet látni az amerikai-brit gondolkodásmód közti ellentéteket. Ezeket részletezném a továbbiakban.

(Ha irodalom szakon tanultam volna az egyetemen, valószínűleg erről remek szakdolgozatot készíthettem volna. Azonban a sorsom más utakra vitt, így csak kevés szabadidőmben szedem össze a gondolataimat, hogy egy rövid esszét írhassak a témáról.)

Érdekességgel kezdeném: hogyan írtak? Chinaskinak csak az írógépe kellett és egy kis bor. És persze elhivatottság, hogy ma ennyit és ennyit ír. Enderbynek a magány kellett, hogy az ihlet jöhessen. Ezért zárkózott be a fürdőszobájába, hogy a WC-n ülve alkosson, művei részeit a fürdőkádba rakja ki.

(Számomra is magány kell, zene és mérhetetlen fájdalom, amit le tudok írni. Alkoholt nem fogyasztok soha írás előtt, közben; kötelezem magam arra, hogy tiszta fejjel írjak. Ezért tilos számomra az alkohol ilyenkor. De a hőseim előtt tisztelegni szeretnék, ezért most kibontok egy sört, és bemegyek a mosdóba, hogy folytassam az írást.)

Kezdeném az összehasonlítást a kalandokkal. Mindkét költő gyakran keveredett szerencsétlen, olykor már-már vicces kalandokba. De míg Chinaski a maga essünk túl rajta hozzáállásával nem húzta a száját, sőt többségében még jól is jött ki belőle, addig ez Enderbyre nem volt igaz. Ő a magánynak élt, így a Mr. Enderby – bepillantás regény elején a legnagyobb konfliktust azt okozta, hogy nyert egy költői díjat, ami miatt el kellett mennie Londonba, és ő ezt nem akarta. És ennek köszönhetően szerencsétlenül jött ki az egészből, a díjért járó pénzt se kapta meg. Bezzeg amerikai kollégája boldogan elment volna haknizni, hogy a pénzből utána bort vehessen.

Hasonló a helyzet a nőkkel is. Enderbyt sok esetben lehet hasonlítani Az utolsó angol úriember Titjenséhez. Ez annak is köszönhető, hogy Burgess tisztelte Ford Madox Fordot, a mű megalkotóját. Így nem csoda, hogy Enderbyt is csak kihasználták a nők, bár – szerencséjére - útjába sok nem akadt. Bezzeg Chinaskiért rajongtak a nők. Rengeteg levelet kapott a női rajongóitól, amit ő köszönt szépen, és meg is ragadta a lehetőségeket. Mentalitáson van a hangsúly. Míg Enderby egyfajta angol kényeskedő úriemberként ódzkodik a nőktől, és a magányának megtörésétől, addig Chinaski amerikaiként gondolkodik, és használ ki minden egyes lehetőséget, ami előtte adódik.

(Közben másnap lett. Minden értelemben. Tegnap este felhívott Dávid, hogy menjünk már sörözni, így félbehagytam a munkát. Útközben, hogy még jobban bealapozzak vettem két sört egy kis boltban. Persze a sör a pult mögött volt, így csak találomra mondtam egy márkát. Már kiértem, mikor feldolgoztam, hogy 1.) 300 Ft/db áron adták; 2.) 0,4 l-es kicsomagolásban. Kevesebb sör drága pénzért. Fel is húztam magamat. Ettől függetlenül jól berúgtam, és megbeszéltük a srácokkal, hogy megyünk lovira. Ha már Chinaski második kedvenc elfoglaltsága ez. Most másnaposan folytatom a munkát.)

A pénz. A társadalom mozgatóerejéhez hogy viszonyultak? Enderby nem szűkölködött benne, mivel mostohaanyjától örökölt egy kis tőkét, ami biztosította számára, hogy bár szerény körülmények között, de csak az alkotásra összpontosítson. Chinaski ezzel szemben rengeteg munkával próbálkozott (így volt postás, metrószerelő, gyári munkás) a pénzért. De sose őrült módra hajszolta. Ha kellett otthagyta az állását. Itt is tetten érhető Bukowski művészetére számomra legfontosabb jellemzője: az a semmi, ami még a nihilizmusba se sorolható, mert annyira könnyedén semmi az egész. Kompromisszumok nélkül él.

(Persze lehet, ezt csak én álmodom bele. Közben bontottam egy sört továbbra is a példaképeimnek tisztelegve. Bár az első kortyok után megfájdult a fejem. Jól kezdődik.)

Újabb érdekesség: mindkét költőnek van egy-egy regénye, ami kilóg a sorból. Bukowski esetében a Ponyva. Bár itt nem az író alteregója, Chinaski a hős, hanem Nicky Belane, de azért érdemes megemlíteni, mivel a főszereplő egy magánnyomozó, akinek egyik ügyfele Lady Halál. A maga szürrealista mese történet kirívó, bár a nyomozó is kedveli az italt. Burgess esetében a kilógó regénye az utolsó: Enderby fekete hölgye. Cselekményre, előző kötetre utaló leírást elkerülném, így csak azt rónám fel, hogy – bár az író az előszóban megmagyarázza – egy lezárt trilógiát folytat. Valamint nem szabad elfeledkezni a regény „három felvonásásos” szerkezetéről, ahol az első és a harmadik rész nem kapcsolódik erősen Enderby kalandjához. Lényegében hősünkkel csak a középső részben találkozunk.

(És már az emésztésem is rakoncátlankodik. Enderby uram is sokat szenvedett a hasával, míg gonosz felesége be nem fogta egészségesebb étkezésre. El is szállt az ihlete a költőnek ezután.)

És talán a legfontosabb összehasonlítás. Az írói hitvallás. Miért írnak egyáltalán? Enderby esetében ez egy mindennapi folyamat volt, mint az evés. Ha éhes az ember, akkor eszik. Az ő esetében ez úgy nézett ki, ha a Múzsa megszólalt benne, akkor írnia kellett. És a Múzsa kinyilatkozásait vetette papírra. Chinaski esetében ez sokkal prózaibb volt. Legjobban a Nők című műben egy kérdésre fogalmazta meg:

Én történetesen csak egy alkoholista vagyok, aki azért lett író, hogy ráérjen délben felkelni.

Persze egyikük esetébe se ennyire egyszerű, de fő motivációjuk ezek körül található.

(Amikor írok, általában a főszereplő az én alteregóm. De olyat nem sokszor csináltam, mint Bukowski, hogy megteremtse Henry Chinaskit. Vagyis életrajzi novelláimban feltűnik ’kamionsofőr’ elnevezésű tag, aki én lennék. Burgessről itt szót ejteni nem tudok, mivel Enderby nem az alteregója, így ez a beböfögés céltalan.)

Összefoglalva: Henry Chinaski és Mr. Enderby sok dologban hasonlítanak, hiszen költők. Amiben különböznek arra rá lehet húzni az amerikai-angol ellentétet: az amerikaiak mindenben a lehetőséget látják, sokkal vakmerőbbek, míg az angolok távolságtartóbbak, és néhol túl merevek. Ettől függetlenül Charles Bukowski és Anthony Burgess is a maga nemében kiváló regényhősöket teremtettek meg.

(Hát ez szörnyű lett. Tanulmánynak egy nagy nulla. Inkább főzök egy teát jó sok filterrel, mert Enderby szerint ezek a teafüvek elég gyengék. Charles Bukowskira kellett volna hallgatnom. Sírján a „Don't Try” felirat áll. Ne próbáld meg…)