Borozó volt a hely neve. Egy szörnyen kicsi utcában, egy szörnyen kicsi kocsma. Asztal egy volt, az is a sarokban, bárszékeken lehetett ülni a fal mentén. Ha egy-két ember ült bent, ők is a poharuk alját olvasták. Ittuk a kilencvenöt forintos kisfröccsöt és beszélgettünk: politikáról, fociról vagy az egyetemről. Kimentünk az utcára, egy cigi után már rendeltük a következő kört. Halkan vitáztunk, hogy a negyedik vagy ötödik kör után végleg elcsendesedjünk.
Ma már egy drága kávézó lett belőle.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.